Pers / Press
Terug naar overzicht
Bookfenc.hu - HONGARY
Danyi Gábor
24/04/2011 - „Minden ember, akivel találkozol, üzenet számodra” –
2009.
Az Amszterdamban élő belga író elmesélte, hogyan vált valóra gyermekkori álma, hogyan szeretett bele a kabbalába, hogyan ismétlődött meg a regényében szereplő „rémálom" a valóságban. Elárulta, mi a különbség közte, Dan Brown és Paolo Coelho között, és beszélt arról, mit keresünk ezen a világon, hol lakik Isten, hogyan teljesíthetjük ki önmagunkat és hogyan fogja megváltoztatni a könyve az életünket.
Sok mindennel foglalkoztál A kabbalista megírása előtt. Hogyan lettél író?
Amikor kisfiú voltam, az volt az álmom, hogy író leszek, de - mint mindenki - én is elfelejtkeztem az álmomról, amikor idősebb lettem. Hat évvel ezelőtt, karácsony este a kislányom szemébe néztem, és azon gondolkodtam, mi a legtöbb, amit adhatnék neki. Arra szeretném megtanítani, gondoltam, hogy a szívét kövesse egész életében. De közben rájöttem, hogy én magam egészen mással foglalkozom, mint amiről gyermekkoromban álmodoztam. Így hát akkor, karácsony szentestéjén elhatároztam, hogy azt fogom csinálni, amit mindig is szerettem volna: író leszek. Arról kell írnom, ami lázba hoz, ami elbűvöl - arról kell írnom, mi értelme az életnek, arról, hogy létezik-e Isten, arról, hogy van-e élet a halál után? Tudni akartam mindezt: mi a fenét keresünk itt a földön? Írtam egy nagyon dühös levelet Istennek, hogy a homályos tanok helyett megfogható, konkrét válaszokat kapjak. Másnap bekapcsoltam a számítógépemet, és egy levél várt az e-mailek között, amelyet egy amsterdami rabbi írt, akit soha életemben nem láttam, de aki meghívott, hogy vegyek részt a kabbala óráin. Nagyon különös egybeesés volt, egyik nap levelet írok Istennek, a másik nap meghívást kapok a kabbala-órákra! Úgy éreztem, meg kell próbálnom. Elmentem hát az első órára. Nagyon elvont és idegen volt számomra. De néhány óra után mintha megvilágosodtam volna. Beleszerettem a kabbala filozófiájába. A mesterem adta az ötletet, hogy írjak regényt két kabbalistáról, akik négyszáz évvel ezelőtt éltek. Varázslatos életük volt, a rabbi jegyzeteket adott róluk, én pedig rájöttem, ez az a történet, amit el akarok mesélni. Minden mást félbehagytam és elkezdtem írni a regényt. Két hónap alatt megírtam az első változatot, majd Izraelbe mentem kutatni, hogy befejezhessem a könyvet. Amikor visszatértem, egy csomagot találtam a küszöbön. Kinyitottam, és megpillantottam a saját könyvemet! A rabbi, akinek elküldtem a kéziratot, elment egy kiadóhoz, és kinyomatta a saját neve alatt! Döbbenten álltam. Mindent feladtam, hogy író lehessek és tessék! Egy rémálom vált valóra: a könyvem két főszereplője között ugyanez a történet játszódott le. A könyv belépett az életembe, olyan volt, mintha valami retteneteset álmodnék. Nem tehettem mást, elmentem a bíróságra. Harcoltam a könyvemért. A rabbi meg volt győződve, hogy ez az ő könyve, hiszen spirituális értelemben övé a bölcsesség, övé a tudás, én csak a kéz vagyok, aki mindezt lejegyezte. A bírósági procedúra során azonban a rabbi is megértette, hogy a kabbala és a világmindenség törvényei mások, mint a mindennapi élet törvényei. Belátta, hogy vissza kell adnia a könyvet, beleegyezett, hogy elégetésre kerüljön mind az ötezer példány, amely már készen állt arra, hogy forgalomba kerüljön. Így hát a könyvem visszakerült hozzám, és tovább dolgozhattam rajta.
Mit változtatott ez a történet a könyveden?
Miután ugyanaz történt velem, mint a regény két főszereplőjével, jobban megértettem mit jelent, ha ellopják a kéziratodat. Megértettem, mi játszódik le ilyenkor az emberben, így jobban meg tudtam írni a történetet. Az, hogy a regénybeli történet megismétlődött az életemben, egy olyan alapot jelentett, amit vissza tudtam forgatni a regény világába.
A könyved főszereplője Jicchák rabbi és tanítványa, Chájim. A tanítvány jegyzi le a mester tanításait, és szinte mindent föláldoz, hogy a könyv megszülessen. A regényed és a regényben szereplő könyv között nagyon sok a hasonlóság, az az érzése az embernek, mintha a regényed Chájim könyvének a manifesztációja volna. Chájim könyve arra volt hivatott, hogy megváltoztassa a világot. Mit gondolsz, a te regényed ugyanezt teszi?
Nagyon gőgösnek tűnnék, ha azt mondanám, igen. De az a tapasztalatom, hogy A kabbalista sok életet megváltoztatott. Hollandiában és más országokban, ahol a könyv megjelent, az embereket mélyen megérintette az üzenete, a filozófiája. Akik olvasták, valami másba kezdek bele, mint amit megelőzően csináltak. A könyv segített nekik, hogy jobb emberré váljanak, és beteljesítsék azokat a lehetőségeket, amelyek bennük lakoznak. Nem tudom megígérni, hogy a könyv az egész világot meg fogja változtatni. De emberi életeket talán igen.
Megtalálni Istent és megtalálni önmagunkat ugyanazt jelenti?
Úgy gondolom, igen. Mindannyiunkban isteni szikra lakozik. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor mindenkit, akivel találkozunk, úgy kezelünk, mintha Istennel találkoznánk. Nagyon fontos, hogy ezt megértsük, és soha ne nézzünk le másokat. Minden ember, akivel találkozol egy tanítómester, akinek üzenete van a számodra, mint ahogy te is üzenet vagy azok számára, akikkel találkozol. Az isten nem egy megfoghatatlan valami, ami a mennyben lakozik, hanem olyasmi, ami itt és most megtapasztalható. Meggyőződésem, hogy nem csak az emberekben. Ha nyitott szemmel jársz a világban, mindenhol ott találod: az állatokban, a fákban, a virágokban
A kabbalát az egyetlen járható útnak tekinted, hogy megleljük Istent és önmagunkat?
Nem. A kabbala egy olyan nyelv, amely vonz engem, amelyet megértek. Olyan ember vagyok, akit elbűvölnek a misztikus és spirituális témák. Ugyanakkor racionális vagyok, aki érteni is akarja a dolgokat. Nincs meg az a képességem, hogy csak higgyek. Vannak olyan emberek, akik egyszerűen csak hisznek, és nem tesznek fel kérdéseket. De én nagyon kritikus természetű vagyok. A kabbala hasonló a tudományhoz, amelyet tanulnod kell, amelyet valóban meg kell tapasztalnod. Látnod kell, működnek-e a törvényei, igazak-e, van-e hatásuk. El tudom képzelni, hogy mások a buddhizmusban, a kereszténységben, vagy valami másban találják meg azt, amihez én a kabbalán keresztül jutottam el. Nem ez az egyetlen út tehát, de ha vonzódsz a misztikus dolgokhoz, ugyanakkor meg akarod őrizni a racionalitásod is, a kabbala jó választás, mert képes ezeket a dolgokat egyesíteni.
Össze tudnád foglalni, mi a legfontosabb tanítása a kabbalának?
A kabbala legfontosabb tétele, hogy minden ember egy bizonyos küldetéssel jön a világra, egy olyan képességgel, amellyel senki más nem rendelkezik. Ezt a tehetséget kell beteljesítenünk. De ezt gyakran elfelejtjük, mire felnövünk! Ahogy én is elfelejtettem, hogy író akarok lenni; azt gondoltam, ez nem lehetséges, mert csak néhány ember képes az írás mesterségét művelni és megélni belőle. Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk a tehetségünkre, hogy azt a legmagasabb szintre fejlesszük. Hogy megmutassuk a tehetségünk gyümölcseit a világnak és jobbá tegyük vele. Ha mindenki megtenné a tőle telhető legjobbat, akkor csodákat tehetnénk, és mindenki olyan lenne, mint egy Isten a mindennapi életben.
A könyv pontosan megtervezett szerkezettel bír. A fejezetek Isten titkos neveit viselik?
Valóban, a könyv hetvenkét fejezetet foglal magában, Isten hetvenkét titkos nevét. Tulajdonképpen ezek betűk a Tórából, a Kivonulás könyvének három versében vannak elrejtve. Amikor Mózes a Vörös-tengerhez ért, fogalma sem volt, mit tegyen, előtte a tenger, mögötte az egyiptomi hadsereg, nincs menekvés. De végül ezeknek a neveknek a segítségével Mózes szét tudta választani a vizet és át tudott kelni rajta népével. Mindannyiunk életében megtalálható ez a szimbolikus Vörös-tenger: nehézségek, amelyeket le kell küzdenünk. Isten hetvenkét nevét arra használhatod, hogy felvértezd magad, hogy harcolj a saját Vörös-tengereddel. Ezért választottam ezeket a fejezetcímeket. Problémákat takarnak, amelyekkel a szereplőimnek küzdeniük kell. A könyv úgy épül fel, hogy lásd, miről szól a kabbala!
Kicsit más téma: mi a különbség közted, Paolo Coelho és Dan Brown között?
Ők milliomosok, én nem. Néhány újságíró azt mondja, hogy én vagyok a hiányzó láncszem köztük. Dan Brown nagyszerű könyveket ír: tudni akarod, mi lesz a történet vége, nem tudod abbahagyni az olvasást. Coelho azért híres, mert nagyon inspiráló szerző, arra késztet, hogy megváltoztasd az életedet. Energiát szabadít fel, és vágyakat ébreszt. Én megpróbálom Dan Brown olvasmányosságát és Coelho inspiráló erejét összeolvasztani. Remélem, hogy azok, akik elkezdik olvasni A kabbalistát, nem tudják majd letenni, és ihletet nyernek az életükhöz.
Mit vársz a magyar olvasóközönségtől?
Biztos vagyok benne, hogy Paolo Coelho és Dan Brown is népszerű a magyar olvasók körében. Viszont azt tapasztaltam, nincs sok író, aki inspiráló erővel bír és hasonló témát dolgoz fel. 15 évvel ezelőtt James Redfield írt ilyen jellegű könyveket, 20 évvel ezelőtt Richard Bach. Remélem, hogy engem is örömmel fogadnak a magyar olvasók! Most, hogy találkoztam az első magyar olvasóimmal, azt tapasztaltam, hogy őket is megérintette a könyv, éppúgy, mint más országok olvasóit. Te magyar vagy, én belga, de alapvetően nincs különbség köztünk: ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel az életünkben, ugyanazokat a harcokat vívjuk, ugyanúgy szeretünk, és közben mindannyiunkat ugyanazok a remények éltetnek.
Az interjút Deák Ágnes és Danyi Gábor készítette.
(Részlet Geert Kimpen A kabbalista című könyvéből.)
Danyi Gábor: Könyvek könyve - Geert Kimpen A kabbalista című könyvéről.
Könyvajánló
Könyvek könyve - (Geert Kimpen: A kabbalista)
Szerző: Danyi Gábor
2009.10.25. Hozzászólások: 0 db
„Néha az az érzésem, hogy egy regényhős vagyok egy olyan könyvből, melynek az utolsó oldala már meg van írva." - mondja Chájim, a kabbalista. „És persze kíváncsi vagy, hogyan végződik?" - kérdezi tőle Ábrahám, a gazdag textilkereskedő. „Hát persze. De mégse szeretném megnézni, mi van az utolsó oldalon, mert azzal elrontanám az olvasás örömét, pedig igen vastag a könyv." - válaszolja erre Chájim.
Vannak könyvek, ahol nem érdekelne, mi áll az utolsó oldalon. Vannak könyvek, amelyeknél igen, de átlapoznám a közbülső kétszázhuszat. Geert Kimpen könyvében azonban Chájimnak van igaza: (egyrészt valóban egy regény szereplője, másrészt) az olvasó - akit az első húsz oldal alatt bekerít, aztán villámgyorsan a hetvenedikre repít a történet - borzasztóan kíváncsi, mi áll az utolsó lapon. De az is igaz, hogy a világért sem nézné meg, hogyan fejeződik be a történet, a könyv sodrásában eszébe sem jut ezen gondolkodni. Ritka az a könyv, amelyben a lapozás olyan, mint egy érzéki szerelmi aktus mozdulatai - olyan, mint szeretkezni Francescával? -; az ember minden percét ki akarja élvezni, és bár nagyon várja a véget, egy percig sem siettetné a mozdulatok ritmusát. Átadja magát a másiknak, és a pillanattal törődik, amelybe sűrűsödve ott van a már olvasottak tapasztalata és a még nem olvasottak izgalma.
Chájim idézett mondatai körülbelül a könyv felénél hangzanak el, a nagyratörő ifjúnak - akinek leghőbb vágya, hogy híressé legyen azáltal, hogy megírja a könyvet, amely megváltoztatja az emberiséget - tehát egy félkötetnyi ideje van, hogy beteljesítse a feladatot. Chájim Vital valós figura, Jicchák Lurjával egyetemben: két 16. századi rabbiról van szó, akik a kabbala tanulmányozásába mélyednek. Jicchák tanítványává fogadja Chájimot, a tehetséges ifjút, hogy az lejegyezze mindazt a tudást és bölcsességet, amelyre Jicchák szert tett. Jicchák ugyanis képtelen volna megírni egy könyvet, szavai úgy áradnak, akár a tenger, nem tudja rendszerbe foglalni őket. Így szüksége van egy kézre, amely papírra veti, amit ő szóban képes csak elmondani.
Ez a szóbeliség és írásbeliség határát kijelölő szituáció hasonló Szókratész és Platón viszonyához, és azokhoz a helyzetekhez, amelyekben a vallásos szent iratok születnek. Rokon azzal, ahogy Mohamed próféta lejegyezte az isteni kinyilatkoztatást, de azzal is, ahogy az evangélisták megírták Krisztus életét és tanításait. Az isteni szónak közvetítőre van szüksége, hogy eljusson az emberekhez: ez a közvetítő Chájim. A szó és az írás megosztottsága a pedig szerzőség kérdését is felveti: ki a jogos tulajdonosa, szerzője a szavaknak: aki elmondja vagy aki leírja őket?
Chájim, aki a történet elején gőgös módon el van telve magával, berzenkedve fogadja, hogy ő, aki oly sokat tud a kabbaláról, egy egyiptomi fűszeres tanítványává váljon. Azonban ahogy Jicchák híre egyre nő, ahogy tanai emberi életeket változtatnak meg és alakját misztikus ködök lengik körül, Chájim is egyre inkább hivatásának érzi Jicchák rabbi könyvének megírását. Az út azonban, amelyre Chájim lépett, rögös: szembesülnie kell önnön vágyaival. Alázatot kell tanúsítania mesterével és álmaival szemben, elfogadnia, hogy hasonló egy középkori másoló személyéhez, aki névtelenségbe burkolózva hagyományozza tovább a könyveket. Másrészt Chájimnak fékeznie kell Francesca, Jicchák lánya iránti szenvedélyes érzéseit - elsősorban a testi vágyat: Jicchák jövendölése alapján az örök bölcsesség lejegyzésének hivatása nem fér össze a szerelem gyakorlásával.
Kimpen regényének ez a nagy erénye: a gyötrődő Chájim nézőpontján keresztül mindvégig bizonytalanságban tartja olvasóját a szereplők igazi valóját és céljait illetően: nem tudjuk - ahogy Chájim sem tudja - kinek milyen szerep jut az isteni végrendelet végrehajtásában. Nincsenek jó vagy rossz szereplők: mindenki részese az isteni tervnek, no meg ki van szolgáltatva Kimpennek, aki különböző fénytörésben láttatja a figurákat. Éppen ezért a történet hasonlatos egy fordulatos krimi felépítéséhez, bár ez inkább a könyv második felében válik uralkodóvá, amikor Zimra rabbi a Frigyláda felkutatására indul. Ahhoz pedig, hogy megtalálja, szüksége van Isten hetvenkét titkos nevére. Ő maga nem képes megfejteni a titkot, ezért Chájim könyve - amelyet ravasz praktikákkal igyekszik megkaparintani - az egyetlen megoldás számára.
Chájim könyve tehát - a fikció szerint - magában foglalja Isten hetvenkét titkos nevét, de ugyanezt teszi Kimpen regénye is, amely hétre részre tagolódik és hetvenkét fejezetet foglal magában. A fejezetek Isten titkos neveit viselik. A szöveg elég sok önreferenciális utalást tartalmaz - nemcsak Chájim fent idézett mondatai ilyenek. Chájim könyve kulcsokat ad az emberiségnek, amelyet lehet, hogy csak néhány évszázad múlva értenek meg. Talán akkor, amikor A kabbalista megjelenik? Azt is tudjuk, hogy Chájim úgy szerette volna kinyomtatni a könyvet, hogy annak első lapján az ajánlás szerepel: „a Kabbala oroszlánjának". Kimpen regényének borítóján, de fedelén is egy arany oroszlán található. Az olvasónak az az érzése támad, hogy Kimpen könyve, amelyet a kezében tart, voltaképpen Chájim könyvének a megtestesülése. Kimpen könyve tehát, miközben magában foglal egy másik könyvet, meg is valósítja azt. A fikció kilép medréből és helyet követel a valóságban. És ha igaz Kimpen elképesztő története, hogy egy amszterdami rabbi éppúgy ellopta, de legalábbis magának követelte az első változat kéziratát - mint azt Jicchák teszi a regényben Chájimmal szemben - akkor kiderül, hogy nem ez az első, de nem is az utolsó, hogy a könyv áthágja saját határait, és átjárást biztosít fikció és valóság között.
Kimpen könyvét 16 nyelvre lefordították. A kritikusok azt írták, hogy Kimpen a hiányzó láncszem Coelho és Dan Brown között. Ezt a szerző sem tagadja, sőt, vállalja, hogy kettejük erényeiből akarta összegyúrni regényeit. Szerencsére, a hátrányokra nem tartott igényt. Megőrizte Coelho inspiráló erejű filozofikus hajlamát, de azt sikerült elfelejtenie, hogyan ír a brazil. A másik mester, Dan Brown ért hozzá, hogy letehetetlen könyvet írjon, de ahhoz is, hogy elrontsa a végét. Egyetlen szerencséje, hogy az események hőfokát és dinamizmusát olyan szintre emelte, hogy az olvasó csak a történetet hajhássza és közben nem veszi észre, micsoda hajmeresztő stilisztikai stikliket hagy maga mögött. Ezt az olvasmányosságot Kimpen is tudja, de szerencsére nála nem kell félni, ha az olvasó szeme néha megállapodik a stíluson. A regény képes megteremteni egy idegen világ - a 16. század Szentföldjének - auráját, annak minden izgalmával és egzotikusságával.
A fordulatos cselekmény kiszámíthatatlanságának törvénye csak a könyv legvégén sérül. Kimpen annyira megágyaz annak, hogy egyedül Chájim feladata a Szentek Szentjébe belépni, hogy éppen a legnagyobb titok feltárásának pillanatában nem szolgál semmi váratlannal és meglepővel. A egyszerre démoni és angyali Francesca alakjának kibillentése a mindvégig fennálló bizonytalanságból talán kissé egyszerűen számolja fel azt a dilemmát, amely a könyvborító megpillantása óta foglalkoztatja az olvasót: „Mit tennél, ha választanod kéne az igaz szerelem és az örök bölcsesség között?" A megoldás jobb, mint bármelyik Dan Brown befejezés, de ezzel együtt azt is bizonyítja, mennyire nehéz befejezni egy olyan könyvet, amely egészen a legvégső pillanatig a titok csapdájában tartja fogva az embert.
Részlet Geert Kimpen A kabbalista című könyvéből.
"Minden ember, akivel találkozol, üzenet számodra" - Interjú Geert Kimpennel
More information: http://www.geertkimpen.com/int-hungarian1.html
